Blog

Beltéri ajtó 16. kerület Budapest

Amit tudni érdemes a beltéri ajtókról

Amikor ajtóvásárlás során válogatunk az ajtók közül, akkor elsődlegesen nem a színéről, vagy éppen az erezetéről kell dönteni, hanem a konkrét anyagfajtáról. Persze ezt leszámítva fontos a beltéri ajtóknál az is, hogy mennyire praktikusak és esztétikusak.

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a beltéri ajtó vásárlása során?

1. Esztétikum

Kijelenthető, hogy nagyon nehéz megkülönböztetni a tömörfa ajtót a furnéros változattól. Mindkét fajta valódi fából készült, ezért fellelhetők a fára jellemző természetes tulajdonságok, melynek köszönhetően remek díszítőelemei lesznek lakásunknak. Első pillantásra nem nagy az eltérés a jó minőségű laminált felületekhez képest, de sokat számít, hogy milyen a nyomdatechnika, illetve milyen vastagságú az anyag.

Fontos, hogy minél vastagabb legyen a fólia, vagyis a lemez, hiszen akkor könnyebben lehet prégelni az erezetet, ezáltal a valósághoz közelít majd. Ezzel szemben a vékonyabb fóliájú ajtókon, amik persze olcsóbbak is, látszik, hogy csupán utánzatok, mivel a tapintás során sokkal simábbak. A legolcsóbb procedúráról ugyanez mondható el, hiszen ennek során a fa nyomdai képét egyenesen egy forgácslapra printelik.

2. Természetes anyagok

A tömörfa és a furnéros ajtók sokkal melegebb hatást keltenek, ez a különbség pedig épp olyan, mint a fa parketta és a laminált padló közötti. Amennyiben a vásárlás során fontos szempont a számunkra az, hogy természetes anyagból készült ajtót vegyünk, akkor mindenképpen ajánlatos tömörfa, vagy furnéros beltéri ajtó mellett dönteni. Való igaz, ezeket jobban meg is kell fizetni. Azt semmiképp sem javasoljuk, hogy a legolcsóbb, szinte papírvékony vastagságú fóliás ajtót válasszuk, hiszen az hosszútávban gondolkodva egyáltalán nem kifizetődő.

3. A használati cél és a körülmények

Elengedhetetlen tényező, hogy milyen körülmények között szeretnénk használni a beltéri ajtót. Lényegi információnak számít, hogy a tömörfa és a furnéros ajtók felülete elég sérülékenynek mondható. Amennyiben gyermekeink kedvelik a művészetet, és a különféle tevékenységeket előszeretettel az ajtókon alkalmazni, akkor egy remek minőségű CPL felületű ajtó a legkedvezőbb választás. Ez egy közepesen vastag laminátumnak minősül, ezáltal lehetőséget biztosít a természethű felület kialakítására, egyben biztosítva a nagymértékű ütés- és karcállóságot.

A gyártók rengeteg dekor ajtói közül olyat is megtekinthetünk, melyek vastagabb fóliával rendelkeznek, így nem kell az esetleges sérülések veszélyétől tartani. Szinte elkerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb felszíni károsodások keletkezzenek az ajtón, például karcolások, de nem kell tartanunk ettől, hiszen a kiváló szakemberek könnyen meg tudják javítani ezeket.

4. A tisztántartásról

Egy új ajtó kiválasztásakor fontos nézőpont lehet, hogy mennyire nehéz, vagy éppen könnyű tisztítani azt. Az olyan ajtók körében, amelyek tagolt, barázdált felületűek a tömörfa miatt, nehezebb dolgunk van. Ezzel szemben a sima felületű dekor, vagy CPL-felszínek gyorsan és könnyedén tisztíthatók. Amennyiben nem fa színű ajtót választunk, akkor különféle lakkozásokat alkalmaznak. Sajnos ezek a fajták is könnyebben sérülnek a tömörfa, vagy furnéros ajtóknál, de éppolyan könnyedén javíthatók is. Ha mindenképp fehér színű ajtót szeretnénk, akkor számolnunk kell azzal is, hogy bizony ezen látszódnak meg leginkább szennyeződések.

Ezeket a szempontokat ajánlott alaposan átgondolni, mielőtt ajtóvásárlásba kezdünk, hiszen az esetek nagy részében nem 1-2 évig szeretnénk használni majd. Szerencsére a lehetőségek tárháza tárul a vásárlók elé, így biztosan mindenki megtalálja majd a számára tökéletes beltéri ajtót.

Related Posts

1 thoughts on “Beltéri ajtó 16. kerület Budapest

  1. Csernák Gábor szerint:

    A 15 kerületben lévő panel lakásba rendeltünk a cégtől 5 db beltéri ajtót.
    a cég tulajdonosa jött ki felmérni hozzánk.
    közvetlen és szimpatikus embernek ismertük meg.
    a felmérést profin és magabiztosan kezelte.
    a rendelt beltéri ajtók 4 hét után kerültek beszerelésre. (nekünk 4-6 hetet ígértek a rendelést követően.)
    a csapat érkezés után, a falak sérülése nélkül kiszedte a régi ajtókat és 3 óra alatt be is rakták az 5 db új ajtót.
    közben folyamatosan takarítottak maguk után.
    a kiszedett ajtókat és a képződött hulladékokat is elszállították.
    a munka közbeni egyéni kéréseket is gondolkodás nélkül teljesítették.
    Rendesen és tisztán dolgoztak,de közben udvariasan és kedvesen válaszoltak a kérdéseinkre.
    Csak pozitív véleményt tudok mondani a cégről és a szakembereiről.
    Köszönöm az új és minőségi ajtókat,amik tökéletesen működnek,és köszönöm a szép munkát.
    A környezetemben ezt a véleményt és tapasztalatot terjesztem a cégről.
    Sok munkát és sok rendelést kívánok.

    Maradunk tisztelettel: Csernák Gábor és Bartha Tünde

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük